2008. május 27., kedd

pillanatképek a Skanzenből

Lyukasóra a Régi idők udvara Skanzen&étteremben

Nádtető alatt hűs szellő jár, a gyékénnyel eltakart hangszórókból romazene szól. Valahogy illeszkedik a mai hangulatomhoz. Az udvar nyitott részét agyonsüti a nap, pattogva repednek újabb rések a nyolcszemélyes padra. A három méteres Julcsa néni (faragva tölgyfából) méla egykedvűséggel konstatálja a történteket. Fekete macska rohan át az udvaron, keresve az árnyékot. Eltűnt a kapu alatt.

Melankóliába süllyedten ólomlábon múlik az idő. Az utolsó vendég mikor, már idejét sem tudom elment, újabbak nem érkeznek. A konyhások is kimerészkedtek, bodzaszörpüket kortyolgatva találgatják, mikor jön a következő vendég.

Szinte hallani ahogy nő a fű, szárbaszökkennek a nemrég ültetett büdöskék. Rozsdafarkú madárkák csivitelve törik meg az idillt. De már el is reppentek.


Közben Zoránra vált a lejátszó. Ő biztat bennünket, hogy száz évig élünk, vagy még tovább. Ma ezt is elhiszem.S közben eszembe jut nagyapám, ki mesélni szokta, hogy volt az akkortájt, az Ő idejében. A kovácsműhely oldalában patkolta a lovakat, vagy zárat gyártott a szomszéd kapujára. Pödört bajusza alól mogorva szavakkal ócsárolta a mai erkölcsöket, mert „bezzeg” az Ő idejében…

De vissza a mába! Hangos nevetgélések mellett nagy rohanással érkeznek a német vendégek, és mire föleszmélünk kurjantva kérik a „Krug Bier”-t. Felpörög a személyzet, csapolódik a hűs házisör, habja végigcsorog az agyagkorsó falán. Nagy fonott tálcákon szállítjuk a vendégek asztalához, hol szinte kapkodják ki a kezünk közül.

Gyorsan legurul a hűs nedű a népek torkán, és meg is állapodunk abban, hogy hozhatjuk is, ha már lendületben vagyunk a következő adagot. Jókedvű beszélgetéssel telik meg a skanzen. A tömeg tömeget vonz, ez ismét bebizonyosodik, mert k itudja honnan, ismét újabb emberek jelennek meg, kérve az étlapot.

Már teljes gőzzel dolgozik mindenki, a konyha ismét benépesül, sercegve sül a „vaslapon kínzott tarja”,tálalják a puliszkát, hozzá malacka oldala jár tormával, fűszeres burgonyával.

A szemünkből a méla egykedvűség elillant, mindenki a feladatát végzi.

Sorra rendeljük a pultnál az italokat, fogy a kávé. Zorán már a múlté, magyar nóta szól a hangszórókból. A hangos németek éppen most szedelőzködnek. Még belehasít egy gyerekvisítás a levegőbe, aztán már csak a hátukat látjuk.

A másik asztalnál a tányérokon csak a csontokat találjuk, no meg némi maradék díszt. Azért még egy meggyesrétest bevállal az asszonyka, bár szabadkozva mondja, ezt már nem kellene, mert mi lesz a fogyókúrával. Az ember inna még egy pálinkát, de ezt a Kedves nem nézi jó szemmel, így hát megadja magát az „akarat”-nak. Marad számára a beletörődő sóvárgás, no meg a málnaszörp.

A rétes közben iszonyú sebességgel szalad le a torkán, hisz végtére is nyaralunk, majd holnaptól kezdi a fogyókúrát. A málnaszörp nem csúszik ilyen jól, emberünk duzzog, majd kéri a számlát.

Ők is elmentek…

Visszatér az udvarba a csend, itt maradt a meleg. Zümmög a légy a nádtető alatt, láthatóan nem tud mit kezdeni magával. Nagyon ingerel. Lecsapom. Eldőlve a padon pihegek, megtehetem, úgy sincs senki.

Észrevétlenül álom kúszik a szememre, hatalmába kerít és elszenderülök. Húzott ujjú parasztingben, kék köténnyel derekamon.

2008. május 26., hétfő

Időutazás a tihanyi Régi iIdők Udvarában

A Régi Idők Udvara Skanzen & Étterem Tihany sétálóutcájában pár lépésre a templomtól található. Szűk bejáratán ha leér a kíváncsiskodó, máris egy letűnt kor emlékei közt találhatja magát. Időutazáson esik át, és belecsöppen a nagyszülők vidéki életébe.

Skanzenünk teljesen térítésmentesen látogatható, hisz célunk, hogy minél több emberrel ismertessük meg a paraszti élet kellékeit, a „békebeli” nyugodt élet szerszámait annak hangulatát. Udvarunban mindig történik valamilyen esemény:



Jár hozzánk mikor erre kedvet érez egyenesen a hírös Hortobágyi pusztáról a mi Papp Lacink, hogy az ország ezen szegletében is népszerüsítse a slambucot, mit nagy magányában a délibábra és a puszta rekkenő hőségében delelő jószágokra felügyelve készít magának.


Sosem , vagy csak ritkán jön magában, mert elválaszthatatlan jóbarátja a szögedi Bozsó Tóni „nyenyerés”.Böcsületes nevén tekerőlantos. Na, ha ők ketten nekilátnak, öblös hangjuktól ritka jó humoruktól összecsődülnek a népek az utcáról.

Nem is mindig tudjuk a derék jó népektől a vendégeket könnyen kiszolgálni, pedig parasztos gúnyánkkal igyekszünk utat kurjantani magunknak.


Aztán jár ide sok kíváncsi alak is, kik nem átallják egzecírozni szerény de huncutságban nem hátul kullogó Laci betyárunkat sem.


Persze akadnak akiket azon kívül hogy jóllakjanak, semmi más nem érdekel. Módszeresen falatozzák a felkínált ételt.



No, mi ezt egy cseppet sem bánjuk, hisz erre jött létre az udvar.



Még az sem zavarja őket, hogy Tóni barátunk teli torokból citera kísérettel pikáns legényesbe kezd.

Mire ránk esteledik, a világ lecsendesedik……de a kocsma bezzeg hangos! Hisz benne munkálkodik a cimbalmos.

Meg a tihanyi borok derítik a vendégeket jó hangulatra. Vannak akik nem is bírnak magukkal.
Baj csak akkor van, ha a házsártos asszony megérkezik. Ilyenkor mi is elbújunk, morogja ki magát bátran.


Vannak más irányú rendezvények is, mikor is nem férünk a bőrünkbe, és kalácsfonásba kezdünk, s ha már ezt teszzük ,akkor mindjárt 61 métereset fonunk.





Van még számos egyéb program is ,ígérem erről is írok nemsokára.